Bizalom
Idő: Valamikor a 29. század végén
Helyszín: Uss Horizont, Soveregin osztály

Aurel Maxwell a Horizont hídján ált. Karba tett kézzel várta az eredményeket amiket a Romulánok meg szándékoztak osztani velük. Állítólag...mert a férfi nem nagyon bízott a Romulánokban. és volt is oka rá... persze Aurel senkiben sem bízott. Se a Romulánokban és a Klingonokban, sőt még a saját fajában az emberekben sem bízott.
- Mennyi idő még?- Kérdezte a kapitány és leült a székébe. Mindig is meg szerette volna szerezni ezt a pozíciót. Akárcsak az apja ő is kapitány lett egy csillaghajón. Az apja akit úgy utált.. az apja akinek köszönhetően ő már csak öt évig élhet... A férfi megnézte a széke karfáján lévő adatokat és megcsóválta a fejét: Három órája várakoztak és semmi. Se egy adás, se egy lövedék, semmi. Semmi izgalom. Csak a várakozás. Aurel megfogta a széke melletti orvosi jelentést és elkezdte olvasgatni. Dr. Kerston igazán részletes jelentést adott a kapitány jelenlegi genetikai szerkezetéről. a férfi anyja Bétazedi, apja Földi ember. És ebből a két emberből létrejött ő. Ő akinél felfedezhető az a kivételes genetikai összeférhetetlenség ami egymilliárd ilyen házasságnál egy embernél fordul elő. Így csak harmincöt éves koráig élhet..harmincöt..kimondani is rossz. De Aurel megtett mindent hogy ezt a nevetséges maximális életkort legalább eggyel is megnövelje. Kitünő genetikus, bilológus lévőn már kísérletezett a gyógymóddal. Ha csak egy évet adhat magának pluszban már annak örült volna.
- Kapitány, adást fogunk. A Romulánoktól jön...- Szólalt meg végre valahára Onytha hadnagy. A férfi szíve nagyot dobbant.
- Köszönöm. kapcsolják. - Azon a napon ez volt a legérdekesebb információ azóta hogy megérkeztek a koordinátákra. A képernyőn egy Romulán férfi jelent meg. Arca nem hasonlított egy Romulánéhoz sem: elgyötört, öreg és sebhelyesnek nézett ki.
- Mit akarnak?- Kérdezte a Romulán. Aurél legszívesebben felordított volna. Mit akarnak?..Mit akarhattak volna?..A tervrajzokat ígérték hogy átadják őket az embereknek de ezek szerint ez a kapitány még erről sem tudott.
- Aurel Maxwell kapitány vagyok a Uss Horizontról. - Szólalt meg leplezetlen idegesség nélkül a férfi. - Azt hittem hogy ön is értesült a meghirdetett találkozóról, vagy lehet tévedek?!- A Romulán kapitány arcán a döbbenet és a felháborodás rajzolódott ki.
- MAga meg miről beszél?! Nem adunk át semmilyen tervrajzot! - Harsogta.
- Akkor hadd fejezzem ki magamat valahogy máshogy... - Vette át a szót Aurel. - Ha nem adják át az ígért Shimitar tervrajzokat, a Föderáció azt fogja hinni hogy önök csak viccként gondolták az egész béke egyezményt. Szóval ha nem adják át a tervrajzokat lehet újabb háborúskodás lesz ki tudja meddig, ugye ezt maga sem akarja? - Az adás lekapcsolt és a hirtelen beállt csöndtől borsódzott a kapitány a háta.
- Pajzsot fel. - Mondta félhengosan mire apró rezzenések és pittyegések jelezték hogy ez kész.- Köszönöm. - Tette hozzá udavariasan Aurel. Az elől ülő nő hátranézett kapitányára. Nagyon szerette a férfit, és ezzel Aurel is tisztában volt, de az szinte mindig elküldte. A szőke nő tiszta okott nem kapott hogy miért nem
teljesedhet ki szerelmük amitől csak egyre jobban elkeseredett.
A kapitány kicsit előre dőlt mikor a hajótest megrázkódott.."Csak nem ránk lőttek?"- Kérdezte magában Aurel. Ám az egyre jobban rázkódó híd csakis erre engedte őt következtetni. A hídon csend és fegyelem uralkodott továbbra is. A legénység az elmult egy év alatt olyannyira hozzászokott ujdonsült kapitányukhoz, hogy annak jellemének egy részét is átvették.
- A harctéren jobb a megfontoltság.- Mondta a kapitány maga elé félhangosan. Ekkor a híd ujból rázkódott és Cenedi zászlós esett hátra a székéből az erős lökés miatt. Aurel felugrott és odalépett a lányhoz. A fiatal lány nyakcsigolyája eltörött...
- Halott... - Mondta maga elé a kapitány.A lányt tizenhét éves kora óta ismerte, az egyik barátja volt. A barátja ést most elveszítette őt... többet már nem fogja hallani milyen szépen énekel vagy táncol vagy mennyire jól áll neki a rózsaszín... és minden barátja így járt, mindegyik...Aurel érezte ahogyan agyát kezdi elönteni a düh, a harag és a fájdalom. Érzelemmentes arccal állt fel. Mindig jéghideg kezei most forróak voltak...Intett Helcoarsnak hogy hozzanak ápolókat és visszaült a székébe.
-Vörös riadó!- Kiáltotta, hangja olyannyira erős lett hirtelen mintha öt mikrofon lett volna mellette. - Harci készültség! Cél az előttünk lévő Romulán hajó!- Az elöl ülű hadnagy ekkor így szólt.
- Kapitány ha tüzelünk a Romulánokra akkor a béke eggyezmény több mint valószínű hogy felbontásra kerül és azt nem...
- TUDOK RÓLA!- Ordította Aurel, és rácsapott a széke karfájára. Világoskék szemei könnyesek lettek ahogyan eszébe jutottak a pillanatok a zászlóssal. Hogy mennyire kedves, mennyire barátságos lány is volt...és most vége, egy emberi élet ennyit ér!
- Romulán hajó bemérve. - Szólalt meg sóhajtva az elől ülő nő.
-TŰZ!!- A Horizont kecsesen suhanva repült közelebb a Romulán hajóhoz és kék torpedókat lövellt ki. A harcimadár elülső része kapta a torpedókat. A híd telibe kapta a Qvantum torpedókat... Romulán tisztek repültek ki az űrbe. A bosszú szomjas Horizont a megsebzett madár fölé emelkedett, torpedócsövei a Romulán madár gépházát vették ezúttal célba.
- Tüzelésre kész. - Mondta ujból a hadnagy.
- Még várunk...- Hadarta el a kapitány és letörölte a könnyeket az arcáról. A meleg szinte elviselhetetlenné vált a hidon.
- Kapitány mégis mire várunk?! A Romulánok bármikor..
- VÁRUNK! - Visszhangozta a férfi szavait a hatalmas híd. Kínos egy perc csönd következett és mindenki a Romulán csillaghajó megadását várta. És miközben ők az árben, egyhelyben várakoztak a Romulán hajó megcélozta őket... Tíz perccel később ezúttal Romulán torpedók érkeztek. A híd megrázkódott a Horizon megdölt. Panelok kiégtek, begyulladtak, Aurel arcát megötte egy hatalmas vasdarab. A kapitány felkiáltott volna a logikátlanságától. Akkor kellett volna még megsemmisítenie a gépházat amikor tehette. De ő nem tette és így most ő szenved.
- ÁPOLÓKAT A HÍDRA!- Kiáltotta a törött kommunikációs jelvényébe.- Tüzeljenek a Romulánokra!TŰZ!- Abban a pillanatban egy életre megátkozta a Romulánokat. Ő maga szinte belepréselődött a székébe. Pillanatokon belül a Romulán hajó lángokban állt.
- Győztünk kapitány. - Mondta mosolyogva a hadnagy.
- Nem. - Mondta Aurel és felállt a székéből. - Közel sem győztünk. A mentalitásokban van gond hadnagy. Ha a Romulánok felfogása megváltozna akkor győznénk. De ez sajnos már vagy háromszáz éve nem alakul...És mi nem lehetünk a helyükben. Mint ahogyan ők sem a mienkben... AZ irodámban leszek. - Tette hozzá és az irodájába indult.

Szerzö: Bagyula Tímea

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés