Anyabolygó: Minbar Hely: Hetedik bolygó Nap: Midiri Rendszer: összesen 10 bolygó 9 Föld-típusú, 1 gáz Holdak: 1 Kor: 8,6 milliárd év Átlaghőmérséklet: 12 °C Gravitáció: 1,1998 G Forgásidő: ismeretlen Keringési idő: 547,87 nap

Az összes fiatal faj közül egy sem olyan erőteljes, mint a minbari. Valójában a minbarit nem lehet az úgynevezett "Fiatal Fajok" közé sorolni, ez az általa betöltött különleges helyzetből következik: felemelkedése az Elsők utánra, de a Fiatalok elé tehető. Sokan a minbarikat ezért a "Középsők" csoportjába teszik, olyan fajokkal együtt, mint a Lélekvadászok, vagy a Stribe.

A minbari anyabolygó, mely a napjuktól számított hetedik planéta, nagyobb és hidegebb a Földnél. A bolygó északi félgömbjének szinte egynegyedét jég borítja, a felszínt nagyrészt gigantikus ásványok, kristályok alkotják. Bár csodaszép, a Minbar meglehetősen ellenséges világ, mely csak nagyon kevés életformának ad otthont.

Az egyetlen értelmes faj, mely a Minbaron kifejlődött, a "csontkoronás" minbari, melyet ma ismerünk. Amíg a "modern" emberiség körülbelül tizenötezer éve létezik, a modern minbarik több mint negyvenezer éves múltra tekintenek vissza.

A minbarik ősi múltja háborúkkal, barbársággal, konfliktusokkal, borzalmas atrocitásokkal terhes. Ez az - a minbarik által Első Triumvirátusnak nevezett - ősi korszak, mely tanúja volt a Minbari kultúra lassú kiemelkedésnek a barbarizmusból, és mélyen spirituálissá, meditatívvá válásának.

Az Első Triumvirátus ideje alatt szinte semmilyen szervezett kormány nem létezett a Minbaron, s ez főleg a korabeli minbarik nomád életformájára vezethető vissza. Ez az életforma mindenképpen szükséges volt a fennmaradáshoz: a termőföld, a zsákmányállat, a víz és más nyersanyagok ritka kincsnek számítottak Minbaron.

Ebben a korszakban a klánrendszer volt a kormányzás egyetlen valódi formája, és a minbari kultúra alapköve. A klánok alapja általában egyetlen család volt, melyet annak rangidős férfitagja vezetett. A családfő gyakran leánytestvérét, később elsőszülött leányait vette nőül, s vezetői posztján saját fiúörököse vagy egy másik család feje váltotta fel. Nem volt ritka, hogy egy családot meghódítson egy másik, vagy szövetséget kössenek, ezzel adva életet új klánoknak. A legtöbb klán ebben az időben három-öt együtt élő, dolgozó családból állt.

A klánrendszerrel egyidőben, az Első Triumvirátus alatt jött létre a máig fennálló kasztrendszer. Mivel a minbarik nomádok voltak, az életkörülményektől függően a társadalomnak mindig más rétege került vezető pozícióba. Ha bőségesen akadt élelem, menedék és zsákmányállat, a Dolgozók kasztjának feladata volt a klánok irányítása, hiszen ők értettek az állattartáshoz, földműveléshez és klán értékes készleteinek biztosításához.

Háború idején, vagy mikor kevés volt az élelem és a víz, s a klánoknak vándorolniuk kellett, hogy megtalálják az életfenntartáshoz szükséges alapanyagokat, a Harcos kaszt felelőssége volt a nép védelmezése és elvezetése az új otthonba. Csatában a Harcosok vezették a teljes klánt, ezzel téve lehetővé a győzelmet az ellenség felett.

A legutolsó kialakult kaszt a Vallásos/Papi kaszt volt. Bár vezető pozícióhoz igazából sosem jutottak e réteg tagjai, mégis ők voltak a klán életének sarkkövei. A Vallásos kasztba tartozó minbarik voltak a legműveltebbek, költők, gyógyítók és filozófusok kerültek ki a soraikból. Belső viták esetén gyakran a Vallásos kaszt feladata volt az érvek tisztázása és a béketeremtés a torzsalkodó klánok között.

A minbari kultúra Első Triumvirátusa közel huszonötezer évig tartott. A küzdelem és a gyarapodás korszaka volt ez, s az idő, mikor a minbarik megtanulták az önfeláldozást, azt, hogy az embernek félre kell tennie saját büszkeségét, törekvéseit, hogy ez által a minbari társadalom jólétét szolgálja. Ez a filozófia később is fennmaradt, s Entil'zha megalkotásával áthatotta a minbari kultúra egészét.

A Második Triumvirátus ideje azzal a nappal kezdődött el, mikor húsz klán békés találkozót tartott az övező hegyek közül a Tuquali völgyére néző fennsíkon. A Vallásos kasztba tartozó tagok által a bolygó minden pontjáról összehívott klánok eldöntötték, hogy félreteszik különbözőségeiket és együttműködnek a közös jólét érdekében. Ezzel kezdődött a minbarik első Aranykora. Tuquali völgyében az új szövetség megalakította Entil'zha városát, melynek neve irodalmi fordításban Jövőt jelent. A várost közvetlenül a dombok oldalába, a hegyekbe vájták, a termékeny völgyben pedig a kasztok tagjai művelték a földet, elegendő élelmet termelve az ottlakóknak. Entil'zha megalapítása a minbarik nomád életvitelének befejezését jelképezte, a város a kultúra, a művészet, a tudomány, a filozófia, maga a társadalom központja volt. A klánok olyan egyetértésben dolgoztak együtt, mint még soha, s minden dolgozó minbari eltarthatta családját. Sajnos ez az új létforma új problémákat is hozott magával. Az Első Triumvirátus alatt a vezetők megválasztását az éppen uralkodó életkörülmények határozták meg. Az új korszakban azonban már nem ez volt a helyzet.

Nemsokára a régi problémák is felszínre bukkantak. Ez már nem a klánok közti harcok korszaka volt, mely a törékeny békét veszélyeztethette volna, hanem a három kaszt közti ellentétek kiéleződésének ideje.

Mivel a Vallásos kaszt volt az, mely megteremtette a békét, úgy érezték, őket egyedül illeti jog a kormányzásra. Ez volt az első eset, hogy a Vallásos kaszt hatalmat szerzett a Harcosok és a Dolgozók kasztja felett.

Nem volt szükség harcra a természeti készletek megszerzéséért, így a Harcos kaszt nem tudott erőre emelkedni, s a Dolgozók kasztja, mely eddig mindig a jólét ideje alatt uralkodott, most kirekesztve találta magát a vezetői körökből.

A kasztok közt egyre növekvő feszültségek hamarosan a felszínre törtek, mikor ellenséges klánok hadereje próbálta meg elfoglalni Entil'zha városát. A Harcosok azonnal a vezető kaszt elé járultak hogy jogos helyüket követeljék a kormányzásban, míg a megszállás réme elhárul a városról. Entil'zha elfoglalása a Vallásos kaszt szerint azonban tulajdonképpen nem volt más, mint indok a vezető pozícióra áhítozó Harcos kasztbeliek részére, s bár igazából a Harcosoknak megvolt a törvényes joga a hatalomhoz, a Vallásos kaszt nem volt hajlandó lemondani az uralomról. A Harcos kaszt ezután kijelentette, hogyha a Vallásos kaszt nem tartja be a törvényt, a Harcosok nem fogják megvédeni a várost az ellenséges klánok támadásától.

A Vallásos kaszt így kényszerhelyzetbe került, s a hatalmas nyomás hatására végül átengedte a hatalmat a Harcos kasztnak. Miután azonban azok meghiúsították az ellenség megszállásra való kísérletét, megtagadták a vezető pozíció visszaszolgáltatását a Vallásosaknak azzal az indokkal, hogy Entil'zhat bármikor újabb támadás érheti. A Vallásos kaszt nem volt hajlandó elismerni a Harcos kaszt uralmát, s a Dolgozók kasztja is hatalomra törekedett - ez szolgált a kasztok közt kitörő polgárháború alapjául. A kasztok közti rivalizálás egészen Valen eljöveteléig jellemezte a minbari kultúrát.

Az évtizedekig tartó háború után Entil'zha városa romokban hevert, Tuquali termékeny völgyét elpusztították, s minden, amit egykor a Húsz Klán hozott létre, lángokban állt. Ekkor, mintha maguk az istenek döntöttek volna egy új kezdet mellett, egy hatalmas földrengés végképp a földdel tette egyenlővé a völgyet, visszataszítva a minbarikat korábbi nomád életmódjukba. A katasztrófa után a Húsz Klán szövetsége feloszlott, s mindenki a saját útját kezdte járni. Bár Entil'zha álma szertefoszlott, az eszmény már mélyen a minbari kultúra részét képezte, s a szétváló klánok egész Minbaron tovább őrizték az álmot, olyan városok képében, mint Tuzanor, Vaquali és Shagala.

A három kaszt közti összeütközések folytatódtak az elkövetkező tizenötezer évben is. Városok emelkedtek fel és hullottak porba, birodalmak alakultak meg és omlottak össze, s közben a minbari kultúra egyre fejlődött tovább.

Amit a minbarik ma a Harmadik Triumvirátusként jelölnek, több mint háromezer évvel ezelőtt kezdődött. Míg az emberek ebben a korszakban még csak a Bronzkorban jártak, a minbarik technológiai fejlettsége már lehetővé tette az űrutazást. Míg az ellenséges népek közti háborúk, s a kasztok közötti feszültség a mindennapok részévé vált, megkezdődött a minbari naprendszer kolonizációja.

Az elkövetkező több mint négyszáz év során a minbarik lassanként tizenegy holdat és bolygót népesítettek be naprendszerükben. A minbarik űrtechnikájának fejlődése sokkal lassabb volt az emberiségénél: az első rakéta indítása és a világok közti híd, a hiperűrutazás felfedezése és bevezetése közt mintegy ezerötszáz év telt el.

Amint a minbarik megjelentek a világegyetem színpadán, a rejtélyes vorlonok azonnal érdeklődni kezdtek irántuk. A kapcsolatfelvétel után a vorlonok segítették a minbari technika fejlesztését. Mivel a minbarik nem igazán voltak tisztában a vorlonok céljaival, indokaival, kétkedve fogadták a gyors fejlődést - különösen, mivel hagyományosan mindenhez lassan fogtak hozzá. Nemsokára azonban megértették a vorlonok célját fajuk felfejlesztésére: kevéssel több, mint kétszáz évvel a vorlonokkal való kapcsolatfelvétel után ugyanis megkezdődött egy hatalmas, elsöprő erejű háború, mely ugyancsak kapcsolatfelvétel volt: ezúttal az árnyakkal. A vorlonok azonban jól felkészítették a minbarikat.

A minbarik ekkorra már elhagyták az atomerő használatát, hajóikat ehelyett anyag/antianyagreaktorok és gravimetrikus technológiával készült gépezetek hajtották.

Az első árnyháború kezdetekor a minbarik megközelítőleg a mai kentauriaknak megfelelő technikai szinten álltak. A vorlonok vezetése alatt több fajjal is szövetséget kötöttek, pl. a Tak'cha; azonban akadtak olyan népek is, melyek iszonyatos rettegésükben az árnyaktól önmagukat pusztították el. Erre a sorsra jutottak többek közt az Ikarra VII lakói is.

Bármennyire is fejlettek voltak a minbarik technikailag, felkészültségük nem volt elegendő, hogy szembeszálljak az árnyak fenyegetésével. Flották, támaszpontok, teljes világok estek áldozatul az árny terjeszkedésnek, s maga a minbari főtámaszpont is elpusztult. A szövetségesek anélkül buktak el, hogy bármit tehettek volna.

Valen egy nem minbarinak született minbari volt, akinek származását nem lehetett egyetlen családra, de még klánra sem visszavezetni, s nem állt egyik kaszt pártján sem. Valen tanítása nyomán a minbarik feltámadtak hamvaikból, s új támaszpontjuk segítségével visszavágtak az árnyaknak. Új szövetségek köttettek, s a minbarik az árnyak fölé kerekedtek. A rejtélyes vorlonok is újra fegyvert fogtak, s hatalmukat a minbarik rendelkezésére bocsátották. Nemsokára azonban újrakezdődött a torzsalkodás a kasztok között. Valen lecsillapította viszálykodókat és megalapította az Anla'shok-at, melynek tagjait az emberiség ma Őrszemekként ismeri.

Még jó pár évnek kellett háborúban eltelnie, mire a szövetségesek képesek voltak döntő csapást mérni az árnyakra. Ennek a győzelemnek azonban iszonyatos ára volt: a háborúban résztvevő fajok szinte mind egy szálig elbuktak, elpusztultak. Az árnyak ellen harcoló népek közül mindössze a minbarik és még néhány faj élte túl a vérengzést. Ennek a kornak szinte az összes, az űrt járó faja elpusztult, visszavonult az anyabolygójára, vagy a bombázások során a kőkorszakig süllyedt vissza.

Nemsokára a minbarik rádöbbentek szinte korlátlan hatalmukra a kvadránsban. A régi sebek azonban még mindig nem forrtak össze, s újabb háború robbant ki a kasztok közt. De Valen, csakúgy, mint az árnyháború idején, előrelépett, s átalakította a minbari kultúrát. "A nagy hatalommal még nagyobb felelősség jár" - mondta Valen egy találkozón, melyen minden kaszt tagjai, s minden egyes klán jelen volt. "Ha nem tudunk még önmagunkon sem uralkodni, nem érdemeljük meg ezt az iszonyatos hatalmat. Törekednünk kell, hogy azok legyünk, akik vagyunk, és nem erővel, hanem példával kell elöljárnunk!"

Anélkül, hogy hatalmas erejükkel visszaéltek volna, minbarik újra járni kezdték az űrt, s várták a jövendölés beteljesülését. Valen ugyanis figyelmeztette őket, hogy ősi ellenségeik, az árnyak ezer év múlva visszatérnek majd, hogy káoszt és pusztulást hozzanak az univerzumra. A minbarik lassanként felkészültek a napra, mikor újra fel kell majd lépniük minden élet védelmében.

Néhány faj, mint például a Stribe, megpróbálta megtámadni a minbarikat, hasztalanul - minden népet, mely megsértette a minbari felségterület határait, visszatoloncoltak hazájába, ezzel téve világossá, hogy semmilyen, a minbari faj ellen elkövetett támadást nem tűrnek el. Ahogy Valen is jövendölte, ezer évig béke honolt a minbarik közt. Földi idő szerint 2245. január 12-én azonban minden megváltozott.

Vezetőjük értelmetlen halálán feldühödve a minbarik bosszút esküdtek, s évszázadok óta először mozgósították erőiket az univerzumban. Szent háború volt ez, melyet a minbarik addig akartak folytatni, míg az utolsó ember is holtan nem esik össze.

A Föld megpróbált tárgyalásokat kezdeményezni a minbarikkal, de minden erőfeszítésük kudarcot vallott. A földiek tehát, annak reményében, hogy megmutathatják a minbariknak: hatalmukkal nem érdemes ujjat húzni, megtámadtak egy körülbelül középszintű minbari hadi bázist. A Föld egy negyven csillaghajóból álló flottát küldött, mely a bázis megsemmisítését kapta feladatul, ezzel mutatva meg a minbariknak a Föld erejét, s a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni őket. Ez volt a háború első fontosabb összecsapása. A földi flotta belépett a minbari ShLekkTha csillagrendszerbe, és szép lassan beúszott az ott várakozó minbari flotta lőtávolába. A minbarik mindössze tizenkét hadicirkálót vontak bele az ütközetbe, míg a Földi Szövetség negyven hajóval, nehézcirkálókkal és nehézpáncélosokkal érkezett. Bár a földiek már jócskán a minbarik lőtávolában voltak, a SheLakkTha flotta átengedte a földi hadihajóknak a megközelítés és az első lövés jogát.

A csata mindössze tizenkét másodpercig tartott. Ez alatt a tizenkét másodperc alatt a minbarik elpusztították az összes támadó földi hajót, s mindössze egyetlen vadászgépet engedtek elmenekülni, hogy megvigye hazájába el elkerülhetetlen vég hírét. A minbarik átvonultak a földi felségterületen, elpusztítva közben mindent, és mindenkit, ami, vagy aki az útjukba került. Égen, s földön nem akadt semmi, ami megállíthatta volna őket. Az emberek mégis közel három évig vissza tudták tartani a minbarikat, harcra kényszerítve őket az űr minden egyes méteréért. De a végzetet feltartóztatni nem tudták: a minbarik nemsokára elérték a Földet, az emberiség teljes elpusztításának sötét árnyát hozva gyilkos hajóikkal.

Rádöbbenve a rettenetes hibára, amit elkövettek, a minbarik megadták magukat a Földi Szövetségnek mindössze percekkel azelőtt, hogy tüzet nyitottak volna a bolygóra. Az okot a megadásra azonban a Szürkék Tanácsán kívül senki sem ismerte. A minbarik dühöngtek tehetetlenségükben, s a Harcos kaszt sok tagja inkább öngyilkos lett, minthogy megadja magát. Még évtizedeknek kellett eltelnie, mire az emberek végre megtudhatták az igazat, hogy miért adták meg magukat oly hirtelen a minbarik akkor, a Vonal Csatájában.

Látva a háború következményeit, a minbarik úgy gondolták, nem járhatják csak úgy tovább elszigetelt útjukat. A más fajokkal való kapcsolat híján ez a rettenetes szerencsétlenég, mely megelőzhető lett volna, majdnem egy teljes faj kiirtásához vezetett. Megrázó tapasztalat volt ez a minbariknak, akik először Valen ideje óta most újból részt vettek a világegyetem ügyeiben.

Mikor a Földi Szövetség megkezdte az ötödik Babylon állomás építését, a minbarik felajánlották technológiai és financiális közreműködésüket a tervezethez. A Babylon 5 a minbari tevékenység gócpontjává vált, s rendkívüli fontosságú támaszponttá a második árnyháború idején, melyet Valen ezer évvel korábban megjósolt.

S most, ezer év múltán a minbarik végre azt az utat járják, melyet Valen kívánt meg tőlük oly rég: mint az új Csillagközi Szövetség alapító tagjai, példával járnak elöl, s ösztönzik a többi fajt, hogy valóban olyanok legyenek, mint amilyennek magukat elképzelik.