Marcus Cole
"Többé nem vagyok elfojtva"
Marcus Cole egyike azoknak az Őrszemeknek, akik Sinclair irányítása alatt tanultak a Minbaron. A fiatal brit azután csatlakozott az őrszemekhez, miután bátyja, aki szintén Őrszem volt, életét vesztette, miközben öccsét védelmezte. Marcus elhatározta, hogy befejezi a munkát, amit bátyja elkezdett. Ősei generációkkal korábban elhagyták a Földet, ezért együtt érez a függetlenségükért küzdő kolóniákkal.
Miután a Babylon 5-re helyezik, egyfajta titkos ügynökként segíti a kapitány munkáját. Sheridan és Delenn kizárólagos parancsnoksága alatt áll. Ivanova kezdetben nagyon nehezen tud megbarátkozni a gondolattal, hogy újabb, számára még ismeretlen szövetségesük akadt a B5-ön. Marcus számára ez nagyobb szabadságot jelent a cselekvésre, és ezt maximálisan ki is használja, ha kell a törvény adta kereteket is túllépi, csakhogy elérje céljait, és ez a cél mindig a mások segítése. Marcus bár zárkózott, ugyanakkor lovagias, romantikus férfi, aki hamar gyengéd érzelmeket kezd táplálni a megközelíthetetlen Ivanova iránt.
|