'Őrszemek a Paradicsom Falainál'
Tizedikként építették a Glorious Heritage nehézcirkálók között, a hivatalos neve Andromeda Ascendant. Hívták már úgy is, hogy "az Őrgárda flotta egyik igazán ragyogó csillaga".
A Glorious Heritage osztályú hajók létrehozása nagy eredmény a Csillagszövetség fantasztikus technológiai fejlődésében és egyben az Őrgárda polgáraink védelme és szolgálata iránti mély elkötelezettségének szimbóluma is. A Vedrai Birodalom gyors felemelkedésének és az Andromeda galaxis egységesítésének tiszteletére nevezték el. Tíz éve szolgál számos fontos küldetésben részt vállalva, melyek biztosítani fogják a helyét a Csillagszövetség történelmi feljegyzéseiben.
Életét a Föld körül keringő Newport News Orbitális Hajógyárban kezdte, ahol az építését CY 9768-ban kezdték meg. Építése akadálytalanul haladt előre, CY 9772-ben építették be a Mark VIII típusú Siklópálya motorjait.
Ezután egy próbaút következett Tarn-Vedrára, ahol a nemrég elkészült AI (Mesterséges értelem) egységet (amit a Ragyogó Út az Igazsághoz és Tudáshoz Intézetnél terveztek és programoztak a Sparborth IV-en) ünnepélyes keretek között beépítették. A Kalend 12. napján CY 9772-ben XII. Sucharitkul Vedrai Császárnő, Constanza Q. Stark Őrgárda Admirális és még néhány válogatott méltóság hivatalosan üzembe helyezte és az első kapitány, Fatima Novarro parancsnoksága alá helyezték.
Mindössze néhány héttel az üzembehelyezés után a Bucephalos csapat élén bevetésre küldték, a Luwian Cluster-t kellett megvédenünk egy fenyegető Magog hajórajtól. A támadás magakadályozásában játszott kritikus szerepüket (melyben volt közelharc is Novarro kapitány és legénysége, meg egy Magog megszálló horda között) sokan úgy látják, mint jelentős közreműködést ennek a félelmetes ellenségnek a tárgyalóasztalhoz kényszerítésében.
Alig takarították fel a Magog vért a fedélzetről és máris egy új küldetésre küldték: Nguyen Különleges Követet szállították a Bosporus rendszerbe és helyet biztosítottak a legendássá vált diplomáciai tárgyalásoknak a Dardan Hegemóniával. A hajó, a kapitány és a legénységg együtt bizonyítota (nem mintha kétségek merültek volna fel), hogy éppúgy megállják helyünket békés ügyekben, mint háborúban. A tárgyalásokban játszott kulcsfontosságú szerepe tiszteletére a Csillagszövetség és a Hegemónia között létrejött diplomáciai és kereskedelmi megegyezést Andomeda Szerződésnek nevezték el.
Hajó statisztikák
Glorious Heritage osztályú hajó, akit sokan úgy emlegetnek mint az "Őrgárda flotta ragyogó csillaga". Figyelembe véve az elsőosztályú fegyvereket, technológiát és legénységet, érthető honnan van ez a bájos becenév.
Az Őrgárda Höhne Harcoló Hajói CY 9781 Almanac kiadásából:
Nehéz Cirkáló (XMC), Glorious Heritage Osztály
Platform áttekintés:
A Glorious Heritage osztályú Nehéz Cirkáló az Őrgárda ragyogó csillaga. A Csillagszövetség erejének legszembetűnőbb szimbólumaként ezeknek a hajóknak a parancsnoklását csak a legjobbak érdemlik meg. Hosszútávú és független bevetésekre is képes, mégis legtöbbször egy HCBG központi részeként használatos. Tökéletesen alkalmas bolygóközi csatákra és felszíni bevetésekre is, támadóként vagy logisztikai támogatóként a HCBG-nek.
Ezenkívül az XMC-ket gyakran hívják katasztrófa elhárítási és mentő feladatokhoz is, mivel hatalmas belső terük alkalmassá teszi őket nagy mennyiségű vészellátmány és többlet személyzet szállítására is. Békeidőkben az XMC-ket gyakran független intergalaktikus felderítőként használják, a helyi csillagrendszerek feltérképezéséhez és adataik dokumentálásához. Szintén sokat használják őket kapcsolatfelvételi küldetésekhez, mivel félelmetes hadi képességei és nagyfokú önállósága miatt egyedül is megállja a helyét - ami gyakran fontos lehet a leendő Csillagszövetségi tagok esetében, akiket előre biztosítani kell arról, hogy az Őrgárda békés céllal közeledik (így nem küldhetnek egy egész flottát).
Fizikai jellemzők:
Hossz: 1301m Szélesség: 976m
Magasság: 325m Tehetetlenségi tömeg: 94408876 kg
Maximum sebesség: Titkos
Személyzet teljes létszáma: 4132 (tiszt/sorkatona=1/11)
Érzékelők:
PAS-37Q Rendszer Kereső Érzékelő (többfokozatú)
HSS-114D Hiper Színképelemző
AIS-117M Fejlesztett Képfeldolgozású Érzékelő (szintetikus rekesznyílás / mozgó célpont indikátor)
AIS-117I Fejlesztett Képfeldolgozású Érzékelő (inverz szintetikus rekesznyílás)
ES/A-9R Elektronikus Támogató és Támadás Bemérő Berendezés
Harci Rendszerek:
40 ELS rakéta cső
12 PDL 50Mw lövegtorony
12 AP ágyú
36 RF-42 Centaur taktikai vadászrepülő
76 RA-26 Shrike támadó vadászrepülő
12 AF/A-29 Phoenix atmoszférikus támadó repülő
16 ES-115 Oracle nehéz érzékelő/támadó távirányított repülő
8 ES-14 Janus könnyű érzékelő/támadó távirányított repülő
6 Sugárzás Elleni generátor
1 AI irányító és vezérlő egység
Szabvány fegyverzet:
OM-5 szabvány kinetikus támadórakéta
DM-5 szabvány kinetikus védekezőrakéta
PM-6 Star Arrow intelligens hajó-elleni rakéták
PM-6L Stratégiai Star Arrow intelligens hajó-elleni rakéták (kiterjesztett hatótávolságú változat)
PM-6LII Stratégiai Star Arrow többszörösen független irányítású támadó eszköz (MIKV) változat
SAPM-6III Strike Arrow felszíni támadó változat
Nova Bombák
Működőképességi besorolások:
AST BDO CCC C2W GS0 GSW IEO PSW
-9 - 8 -10 -10 - 9 - 5 - 9 - 9
IMW INT LOG MOB MOC NCO PFW
-5 - 8 - 7 - 8 -10 -10 - 4
Eredmények
A legelső küldetése óta nagyon sok különféle küldetésben volt része és sok nemes ügyet szolgált. Az alábbiakban olvashatók a legérdekesebb bevetések összefoglalói.
Diplomáciai küldetés: CY 9772-ben Nguyen Csillagszövetségi Különleges Követet szállítása a Bosporus rendszerbe és ott a Dardan Hegemóniával való tárgyalások helyszínéül szolgált. A Csillagszövetség és a Hegemónia között létrejött diplomáciai és kereskedelmi megállapodást Andromeda Szerződésnek nevezték el.
Mentési küldetés: Tűzoltó és mentőakció a Wat Aruna Drifttown-nál CY 9774-ben.
Rendfenntartási küldetés: A Triangulum Galaxis legnagyobb Soma gyárának felkutatása és elpusztítása.
Védelmi küldetés: Új kapitánya, Dylan Hunt vezetésével nagyszabású támadást indítotottak a Karantén Zóna mentén, hogy megakadályozzuk egy Magog flotta támadását a Kalderash rendszer ellen. (Nem valami szép küldetés, de szükséges volt.)